Szabványosítás

Mi a szabvány?

A szabvány elismert szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb.

Mi a nemzeti szabvány?

A nemzeti szabvány olyan szabvány, amelyet a nemzeti szabványügyi szervezet alkotott meg, vagy fogadott el, és tett a nyilvánosság számára hozzáférhetővé.

A nemzetközi és az európai szabványokat szabványként közzétenni a Magyar Köztársaságban csak nemzeti szabványként lehet.

A nemzeti szabványt nemzeti szabványjellel kell ellátni. A nemzeti szabvány jele: MSZ (Magyar Szabvány).

A nemzeti szabvány és a nemzeti szabványjel alkalmazása

A nemzeti szabvány alkalmazása önkéntes.

Műszaki tartalmú jogszabály hivatkozhat olyan nemzeti szabványra, amelynek alkalmazását úgy kell tekinteni, hogy az adott jogszabály vonatkozó követelményei is teljesülnek.

Mi a nemzeti szabványosítás célja?

Elősegíteni:

  1. ) az általános és ismételten alkalmazható eljárások, műszaki megoldások közrebocsátásával a termelés korszerűsítését, a szolgáltatások színvonalának javítását,
  2. ) a nemzetgazdasági igények érvényesítését a nemzetközi és az európai szabványosítási tevékenységben,
  3. ) a kereskedelem műszaki akadályainak elhárítását,
  4. ) a műszaki fejlesztés eredményeinek széles körű bevezetését,
  5. ) az élet, az egészség, a környezet, a vagyon, a fogyasztói érdekek védelmét és a biztonságot,
  6. ) a megfelelőségtanúsítás követelményrendszerének kialakítását,
  7. ) a hazai termékek és szolgáltatások nemzetközi elismertetését.

Honnan tudhatom meg, hogy mely az adott nemzeti szabvány legutolsó kiadása?

Kattints ide és keresd meg bátran.

A Magyar Szabványügyi Testület

A Magyar Köztársaság nemzeti szabványügyi szervezete a Magyar Szabványügyi Testület (a továbbiakban: MSZT). Az MSZT köztestület, amely az alapszabályának megfelelően működik.

Köztestületként a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat kizárólagos jogkörrel látja.

Ha bővebben érdekli, akkor kattintson az alábbi linkre:

1995. évi XXVIII. Törvény a nemzeti szabványosításról

Irányítási rendszerek szakszótár

Minőségirányítási (MIR)

Bevezetés >>

Szakkifejezések

1. A minőséggel kapcsolatos >>

2. Az irányítással kapcsolatos >>

3. A szervezettel kapcsolatos >>

4. A folyamattal és a termékkel >>

5. A jellemzőkkel kapcsolatos >>

6. A megfelelőséggel kapcsolatos >>

7. A dokumentációval kapcsolatos >>

8. A megvizsgálással kapcsolatos >>

9. Az audittal kapcsolatos >>

10. A mérési folyamatok minőségir. >>

Környezetközpontú (KIR)

Szakkifejezések >>

Munkahelyi Egészség..(MEBIR)

Szakkifejezések >>

Élelmiszer-biztonsági (ÉBIR)

Szakkifejezések >>

Információbiztonság (IBIR)

Szakkifejezések >>

Mérésügy részletei

Mennyiségek és egységek >>

Mérések >>

Mérési eredmények >>

Mérőeszközök >>

Mérőeszközök jellemzői >>

Etalonok >>

Mértékegységek >>

Hasznos tudnivalók >>

Képzéseink

Műszaki rajz alapjai

2026. szeptember 07 - 09.

Biztonsági adatlapok

2026. szeptember 09.

FSSC 22000 v7 változások

2026. szeptember 11.

Six Sigma Green Belt

2026. szeptember 14 - december 18.

Projektmenedzsment

2026. szeptember 14 - 16.

ISO 50001:2018 EgIR belső auditor

2026. szeptember 14 - 15.

ISO 13485:2016 MIR belső auditor

2026. szeptember 14 - 15.

ISO/IEC 17025:2017 MIR belső auditor

2026. szeptember 15 - 16.

További képzések

Ajándékok letöltése, újdonságok, szakmai témák automatikus értesítőjére feliratkozás >>

Rólunk mondták

"LEAN menedzsment koordinátor tanfolyam. Egy vérpezsdítő 5 nap"

Varga János
RUGET Magyarország Kft.

"Szakembereknek is hasznos ismeretek hozzáértő szakembertől tömören."

Dr. Becser Norbert
www.star-con.hu

"Az egyetem elvégzése után megfogadtam, hogy soha többet nem ülök "iskolapadba", de sok év után ez a két nap volt, ami rádöbbentett, hogy néha nem árt."

Garamszegi Patrik
www.omikrondokk.hu

"A valós életből vett példák révén megvalósítható ötleteket állítottunk össze a csapattal. Az előadók felkészültsége és stílusa kiválóan illeszkedett az elvárásainkhoz. Köszönjük!"

Laczkó Tóth Gergely
www.kokai.hu

"Jó, a vállalatunk igényeire kialakított képzést kaptunk, felkészült, kiváló oktatótól."

Nagy Sándor
DS Smith Packaging Hungary Kft.

"Figyelemmel kísérhető, gyakorlatias képzés, rutinos előadó."

Fülöp Gyula
www.chemark.hu

"Hatékony és összefogott képzésen vehettem részt, amiből "sütött" a szakmai hozzáértés. Sok szerencsét kívánok, csak így tovább."

Méhes Ernő
munkabiztonsági tanácsadó

Rendkívül jó hangulatú, gyakorlatorientált és interaktív képzésen vettem részt. Végre egy olyan képzés, ahonnan úgy távoztam, hogy sokat tanultam és ezt használni is tudom majd.

Schmidt Gabriella
Aikawa Hungária Elektronikai Kft.

"Melegen tudom mindenkinek ajánlani, mert rugalmas, átfogó és mindenre választ ad, amire kíváncsi vagy."

Kissné Farkas Márta
Haslinger Kft.

"Sok hasznos, gyakorlatban alkalmazható infót kaptam."

Perdi Szilvia
www.innocomp.hu

Ajándékok letöltése, újdonságok, szakmai témák automatikus értesítőjére feliratkozás >>